Földfény 1.

Darklight wrote 2007. June 27. - Wed - 21:02kor.

Magyar nyelvű mangakötetek recenziója a Japanimánián - a sorozat következő részében az Athenaeum új könyvéről olvashattok.

Politikai konfliktussal átitatott sci-fi vegyítve középiskolás tinik jellegzetes problémáival egy inkább az amerikai képregényre utaló képi világba csomagolva. Az Athenaeum kiadó Földfény című sorozata 2007 márciusában debütált a hazai piacon.

2068-ban az emberiség már teljes mértékben sajátjának mondhatja a Holdat. Nemzetközi kutatóállomást hoztak itt létre, és az összegyűjtött napenergiával látják el a Földet, amelynek kitermeléséhez családok költöztek az égi kísérőre. Nem könnyű az élet a Holdon, és míg a felnőttek minden idejét leköti a munka, addig a fiatalok saját szabályaik szerint próbálnak boldogulni, ami nagyon veszélyes is lehet. Egy kis kiruccanás három fiatal életébe került, ami után a Cole családot küldik a Holdra, hogy a családfő legyen az új vezető, az anya a Földfény Akadémia új tanára, ahová a fiuk is járni fog. A tizenöt éves Damont szülei és földi származása miatt többen kiközösítik, sőt először az a lány is elutasítja, akinek segíteni szeretne, hogy megmeneküljön erőszakos barátjától. Míg Damont a fiúk veszélyes próba elé állítják, addig fokozatosan kiderül, hogy a Föld a legkevésbé sem egységes, idilli hely, ahol a Földfény programból kimaradt országok elkeseredetten küzdenek a fennmaradásért, és a terrorizmustól sem riadnak vissza, hogy javítsanak helyzetükön.

A Földfény ismét egy olyan kötet a Tokyopop global mangáinak sorában, amelynek alkotói elsősorban az amerikai képregény területén mozognak. A történet írója Stuart Moore, aki az utóbbi néhány évben regényekkel is jelentkezett, és sikeres képregény-írói pályafutást tudhat maga mögött, hiszen szerkesztőként Eisner- és Dan Thompson díjat is nyert már. Olyan történeteken dolgozott korábban, mint a Para, a Zendra, a Giant Robot Warriors, a Firestorm, a Csillagkapu: Atlantisz, vagy hogy hazánkban ismertebb címeket is említsünk, a Justice League, Rozsomák vagy Batman kalandjai. Bár egy interjúban elmondta, hogy a kedvenc mangája Kudou Kazuya és Ikegami Ryoujichi Mai című története, azt is bevallotta, hogy jobban kedveli az amerikai képregényeket. A Földfény rajzolója Christopher Schons lett, egy fiatal tehetség, aki 2001-ben végzett az egyetemen képregény-rajzoló szakon, majd több történet készítésében is közreműködött, mint például a Lucifer, a Chosen és a Giant Robot Warriors. Bár a rajzolónak a Földfény az első önálló képregény-sorozata, a honlapján más történetek oldalait, illetve illusztrátori munkáit is meg lehet találni.

A Földfény 2006 októberében jelent meg a Tokyopopnál, és a kiadó global mangás szokásához híven háromkötetesre tervezik, bár Stuart Moore szívesen dolgozna a történettel tovább is, ha elég nagy az érdeklődés. Az író elmondása szerint az eredetileg Earthlight címen napvilágot látott képregényt olyan ifjúsági sci-fi regények inspirálták, mint Robert Heinlein Red Planetje és Have Spacesuit, Will Travelje, illetve A Degrassi gimi című ifjúsági sorozat. Mindazonáltal szembeötlő, hogy a képregény hasonló helyzetet és elemeket is felvonultat, mint Arthur C. Clarke azonos című regénye, amely ugyanígy egy holdbázison játszódik Holdról származó energiával és beépült kémmel, sőt a főszereplő Sadlerhez hasonló névvel rendelkezik a képregényben Dr. Satler - bár a konfliktus a regényben a Föld és más naprendszerbeli kolóniák között alakul ki. A Földfény második kötete pár hét múlva kerül piacra Amerikában, és az alkotók gőzerővel dolgoznak már a lezáráson is.

A Földfény tini sci-fi sztori, amely az űrbéli akció és a politikai problémák mellett elsősorban a Hold fiataljainak problémáira koncentrál, amelyek persze nagyban hasonlítanak a világ bármely tinédzserének gondjaira. A központi témák közé olyanok tartoznak, mint a mások gyűlölete, kiközösítés, bántalmazás, amit az olyan akciófilmekbe illő témák vegyítenek, mint a terrorizmus, a különféle hatalmak közti összetűzés. Összességében a Földfény első kötetének története egyáltalán nem rossz, amolyan mai sci-fi tizenéveseknek, ami még elég izgalmas lehet, bár az is igaz, hogy mind a tudományos-fantasztikus vonal, mind a középiskolai tini sztori jellegében, megközelítésében távol áll japán megfelelőjétől, és igazi amerikai történet.

Ugyanez érvényes a képi világra is, amelynek láttán az emberben felmerül, miért kellett ezt a képregényt a global manga címkéjével kiadni, amikor az amerikai képregények között is megállta volna a helyét, sőt talán még jobban, mint az olyan célközönségnél, amely mangajellegű történetet vár. A design az amerikai képregényeket idézi, illetve az olyan animékből merítő rajzfilmeket, mint például a hazánkban is látható A.T.O.M. A mangára legfeljebb olykor a panelezés, és a fekete-fehér képi világ emlékeztet, bár ennek színei, tónusai ugyancsak távol állnak a japán képregénytől, és az olvasó szinte maga előtt látja, hogyan néznének ki az oldalak színesben, mint egy amerikai képregény.

A Földfény alapjaiban más, mint amit a sci-fi mangákból és animékből megszokhattunk, legyen bár szó a hetvenes évek klasszikusairól vagy a mai sorozatokról, és elsősorban azokat ragadhatja meg, akik szeretik az amerikai sci-fit, és képregényben is szívesen olvasnának ilyet. Az első kötet - melynek végén helyszínek, gépek és karakterek terveit is megtekinthetjük - inkább a tinédzserekre koncentrál, és csak bevezet a világméretű konfliktusba, és egyelőre kérdés, ez az arány hogyan változik majd a továbbiakban. A Földfény az alkotók eredeti szándékának megfelelően kétségkívül a tizenéveseknek szól, sőt a fiatalabb tinik is bátran kézbe vehetik, és csak a folytatástól függ, mennyire válhat érdekessé az idősebb olvasók számára.

Kálovics Dalma (Darklight)

Cím: Földfény 1. rész
Eredeti cím: Earthlight Vol. 1
Írta: Stuart Moore
Rajzolta: Christopher Schons
Kiadó: Athenaeum 2000 Kiadó - Mangattack
Kiadás ideje: 2007. március
Terjedelem: 192 oldal, papírborítás
Fogyasztói ár: 1490 forint

Az Athenaeum kiadványairól olvasható ismertetők a Japanimánia cikkei közt:
Bizenghast 1.
Nyári srácok 1.
Dramacon 1.
Éjféli opera 1.


Read: 1437 - Comment: 0