Árnybíró 3.
Tonya wrote 2006. December 29. - Fri - 16:38kor.Az első magyar nyelvű mangakötetek recenziója a Japanimánián - a sorozat hetedik részében a MangaFan új könyvéről ír Darklight.
Bár nyomdai okokból a Magyarországon 2006 októberében debütált Árnybíró második kötetére a tervezett másfél hónapnál kicsit többet kellett várni, a harmadik annál korábban, december elején jutott el az olvasókhoz, tartva az eredeti menetrendet. A két koreai alkotó, a történetért felelős Youn In-Wan és a rajzoló, Yang Kyung-Il képregénye a harmadik kötetben elérkezett első fordulópontjához, ahol Munsu először kerül szembe ellenségének embereivel.
A sorozat harmadik kötete, miután a külön fejezetek a Gekkan Sunday GENE-X antológia oldalain debütáltak, 2002 áprilisában jelent meg Japánban, és egy könnyed nyitófejezet után kezdi el az Árnybíró eddigi leghosszabb történetét. Az első két kötetben jobban megismerkedhettünk a főszereplő Munsuval, valamint segítőjével, Sandóval, és szemtanúi lehettünk, hogyan fejlődik lassan össze nem illő természetük és Munsu kiállhatatlan mivolta miatt nehézkes kapcsolatuk. A harmadik könyvben újabb taggal bővül a kis csapat, az árnybíró szolgájával, a Bang Jával, aki az eddigieknél is biztosabban garantálja a történetben a humort. Alig hogy megismertük az új szereplőt, hőseink máris sorsfordító kalandba keverednek, amely négy fejezeten és az egész negyedik köteten át tart, és számos titkot árul el a múltról.
Az első, szórakoztató fejezet, A Bangdzsa legendája talán minden eddiginél őrültebb a kis Bang Ja csínytevései miatt, egyidejűleg az eddigi legnagyobb fanservice-t adja nemcsak a fiúknak, hanem a lányoknak is. Habár Sando ruhája amúgy sem takar sokat, a gyógyfürdőben teljes pompájában megcsodálhatjuk testét, ahogy Munsuét is, akin látszik, hogy minden bizonnyal nem papírmunkát végzett a hajdani birodalomban. A kötet egyetlen a hátteret megvilágító írása ehhez a fejezethez, ezen belül pedig Bang Ja karakteréhez kapcsolódik, aki a már korábban emlegetett Shunkaden legendában tűnik fel Chun Hyang és Monryon mellett ez utóbbi szolgájaként. Külön érdekesség, hogy a figurát az alkotók egyfelől Yang egy korábbi manhwájának szereplőjéről, azon túl pedig magáról a rajzolóról mintázták.
Habár a harmadik kötetre már megszokhattuk a japánnál részletesebb ábrázolást, Yang olykor-olykor még mindig tud meglepetést okozni olyan gyöngyszemekkel, mint például a második fejezet nyitóoldala, amivel megtanítja a manga rajongóit értékelni más országok képregényeit is. Ezzel a képpel indul a Virágmezők a láva útja mentén, egy kilencfejezetes történet, amelynek első négy epizódját olvashatjuk a kötet második felében, ahol egy a múltat idéző álom után Munsut valóban régi ismerősökkel hozza össze a sors. Eul Paso, Won Sul és Won Hyo, akik régen Munsu osztagában harcoltak, a birodalom bukása után Munsu ellensége, Ajite oldalára álltak, és a kibontakozó könyörtelen harc a jelen bűnös tevékenységein és a helytartó zsarnokságán túl még inkább a múlt sérelmeiről és elveszett reményekről, álmokról szól. Újabb részleteket tudunk meg Munsu múltjáról, Jushinban betöltött pozíciójáról, valamint jelenlegi ellenségéről, az angyalarcú Ajitéről, és újfent világossá válik, hogy a birodalom bukása összetettebb, mint elsőre látszik, valamint hogy a jó és a rossz egyáltalán nem abszolút kategóriák. A kötet függőben hagyja a történetet, amit a végén egy váratlan csavarral fűszerez, ami most különösen hosszúvá nyújtja a folytatásra való várakozást.
Ugyan Munsu múltbeli ismerőseit is jórészt mind történelmi személyiségekről mintázták az alkotók, a róluk szóló háttérinformációkat csak a következő kötetben olvashatjuk. Ennek ellenére persze ezúttal sem kell lemondanunk a figuratervekről, bár a múltbeli ismerősök terveire szintén a következő kötetig kell várni. Ezek sokszor azért is különösen érdekesek, mivel gyakran találunk a történetben a mangától egyébként idegen designokat, mint például ebben a kötetben elsősorban Bang Ja és Won Hyo esetében. A kötet végén ismét megtaláljuk az alkotók életét bemutató rövid, humoros képregényt, amelyben ezúttal rajongói kérdésekre válaszolnak, sőt itt még az is kiderül, "valójában" milyen a rajzoló, Yang Kyung-Il.
A MangaFan magyar verziója a szokott minőséget hozza, sőt ezúttal kisebb változtatásoknak is örülhetünk a borítón, melyek közül az egyiket a japán eredetinek, a másikat a magyar kiadónak köszönhetjük. Hogy ez utóbbi mi, ahhoz csak egy segítséget adunk: a borítón keressétek, de ne a hátsón, ahol most a megszokott maszk helyett kedvenc sivatagi denevérünk bűvöli az olvasókat. Egyszóval ha kíváncsiak vagytok arra, hogy milyen volt Munsu régen, ki is Ajite, és mivel bízta meg a birodalom hajdani katonáit, milyen az új karakter, Bang Ja, vagy csak egyszerűen látni akarjátok Sando vagy éppen Munsu habtestét - itt mindezt megtaláljátok.
Kálovics Dalma (Darklight)
Cím: Angjo Onsi – Árnybíró 3. kötet
Eredeti cím: Shin Angyou Onshi
(jap.: 新暗行御史, kor.: 신암행어사)
Kiadó: MangaFan
Kiadás éve: 2006
Terjedelem: 196 oldal, papírborítás
Fogyasztói ár: 1500 forint
Korábbi híreink:
Árnybíró 2.
Rozsomák: Snikt!
Warcraft: Napkút-trilógia
Usagi Yojimbo
Princess Ai
Shin Angyou Onshi - Árnybíró
Read: 2117 - Comment: 0





